Megoldások – Bosch (Tenovis) rendszerek fejlesztése

Bosch (Tenovis) rendszerek fejlesztése

Ez a lehetőség a régi, nem támogatott Bosch Integral alközpontok vezérlő szoftverének cseréjével válhat kedvező megoldássá egy új rendszer vásárlása helyett.

 

Az alábbiakban szeretnénk néhány pontban összefoglalni az új szoftver kapcsán tapasztalható előnyöket és elérhető szoftverújdonságokat, valamint a szoftver csere elmulasztása esetén fellépő kockázatokat ismertetni. Szeretnénk azonban hangsúlyozni, hogy a felsorolás nem teljes, csak a leglényegesebb újdonságokra hívjuk fel a figyelmet, valamint hogy a továbbiakban természetesen jelentősen bővülni fog.

 

 

ELŐNYÖK
AZ ÚJ SZOFTVER MEGVÁSÁRLÁSA MELLETT

 
  KOCKÁZATOK
A RÉGI SZOFTVER HASZNÁLATÁVAL

A szoftver fejlesztése hosszútávon folytatódik (várhatóan 2017-ig), tehát a rendszer élettartama viszonylag kis befektetéssel jelentősen meghosszabbítható   A meglévő szoftverben előforduló hibák javítása nem megoldott, semmiféle fejlesztés nem várható a továbbiakban
Nem szükséges - jelentős beruházással - a meglévő teljes rendszer lecserélése annak érdekében, hogy a jelen kor által elvárt szolgáltatások használhatók legyenek   Csak a korábbi szoftverben kifejlesztett szolgáltatások használhatók a továbbiakban is
Az új szoftver a meglévő teljes rendszert, valamint az új fejlesztésű T3 digitális és T3 IP készülékeket is képes korlátozás nélkül kezelni a továbbiakban.   A korábbi szoftververzióknál csak a T1-es az a készülékcsalád, melynek minden tagja függetlenül az az alközponti szoftver verziótól korlátozás nélkül használható, amelye viszont a sorozatgyártás megszűnésével jelentősen megdrágultak, jelenleg már nem is kaphatók!
Alkalmazhatóvá válnak az új Avaya one-XTM Deskphone Edition (96xx), az Avaya one-X™ Desktop Edition (SIP-Softphone), valamint a VoWLAN készülékek és alkalmazások   Lásd korábbi előző bekezdés
A linuxos alközponti szoftver, az ehhez szállított vezérlő kártyák és a megfelelő analóg mellékállomási kártyák együttesen biztosítják a - megfelelő készülékek használata esetén – analóg melléken is a hívószámkijelzés szolgáltatást.   A korábbi periféria kártyák sem a korábbi vezérlés nem teszik lehetővé a hívószámkijelzést analóg készülékeken
Az új perifériakártyák dupla melléksűrűségűek, azaz akár a meglévő Integral 33xE modulon belül is dupla mellékállomási számmal rendelkező rendszer építhető ki (analóg mellékállomási kártya esetén a tápegység vizsgálata szükséges.)   Bővítési igény esetén jelentős költségráfordítással további szekrény vásárlása válhat szükségessé.
A GSM készülékek "alközponti mellékként" rugalmas működést biztosítva integrálhatóvá válnak:
• a munkatársak egyetlen telefonszámmal elérhetővé válnak
a beérkező hívás együtt csörög az asztali digitális és a GSM készüléken is, azt bármelyiken felveheti a felhasználó (be-kikapcsolható szolgáltatás)
• a GSM telefonról a hívás alközponti mellékre továbbkapcsolható (Mobility szerver)
 
  A munkatársak által használt különféle rendszerek (asztali telefon – GSM telefon – Dect telefon) együttműködési problémái miatt nem hatékony és költséges a kommunikáció
WEB alapú központi easy Management Suite alkalmazásának lehetősége, mellyel a helyi rendszergazda felügyelheti a rendszert szerviz költségeket megtakarítva
• User Management (AeM 4)
• SNMP Management (NMC 5.0)
• Fault Management (FPM14)
• VoIP QoS-Monitoring (VMM 5.0)
 
  Minden módosítást-beavatkozást a rendszer-fenntartó cég részére kell jelezni, ami idő- és költségráfordítással jár
A nyílt, standard interfészekkel, mint a SIP, CSTA, DSS1, QSIG, H.323, SNMP, XML, stb. egyszerű és problémamentes integráció lehetséges különböző vállalati szoftverek felé.   Az alközpont önálló „szigetként”, elszeparáltan üzemel. Az adatok rendszerek közötti transzferálása akadályokba ütközhet
Nyolc résztvevős konferenciák kialakításának lehetősége   Három résztvevős konferenciák lehetősége
Az egyre szélesebb körben elterjedt SIP platformon működő alkalmazások integrációjának lehetősége   A jövőben végbemenő SIP fejlesztések nem alkalmazhatók
A legmodernebb Avaya Call/Contact Center alkalmazások integrálhatóvá válnak, biztosítva ezzel az Ügyfélszolgálat / HelpDesk hatékony működését   A korábbi szoftverekben lévő híváselosztási rendszerek elavultak
Az új szoftverrel működő berendezések teljeskörű gyártói háttértámogatása következtében a karbantartás és javítás az Ügyfelek rendelkezésre áll, a gyártó által is folyamatosan biztosított   Cégünk és Partnereink a gyártói támogatás megszűnésével egyre inkább elháríthatják a korábbi szoftverrel működő berendezések javítását, karbantartását.